30/110 tétel.
Atyaég.

Egy hónap az érettségiig, úgyhogy most már tényleg csinálok majd valamit. Megírtuk az irodalom próbaérettségit, értelemszerűen jól ment, gondolom észrevettétek, hogy bármiről tudok oldalakon át írni, ráadásul a téma a filmes feldolgozások volt az érvelésnél, szóval olyan volt, mintha a blogomra írnék. Majd meglátjuk az eredményét.

A tavaszi szünetben azt hittem, hogy majd én hú de nagyon tanulni fogok, erre végig pihentem az egészet. Ma van az utolsó nap, ma valahogy hirtelen megcsináltam tizenegy matek érettségi feladatsort (igen, jól olvastad), megírtam és elkezdtem tanulni egy német szöveget, most meg irodalom tételeket gépelek be. Igazából utolag nem bánom annyira, hogy pihentem, talán egyedül a törizés hiányát, de április nyolcig (próbaérettségi) összeszedem magam.

Gépelek be mindent most majd mint a kisangyal, hogy amint olyan idő lesz délelőtt is, ki tudjak menni az udvarra tanulni, ahol 1) jó hangulat van 2) barnulok közben 3) a kutyámon kívül semmi se vonja el a figyelmemet. 

Volt egy szürreális estém a szünetben, nagyon fura volt, mintha hirtelen mindenkit elkezdtem volna érdekelni, de ennek ellenére jól szórakoztunk, csak hát basszameg, fura volt.

És a szalagavató óta lement rólam kilenc kiló, atombrutál, pedig csak három hete járok heti egyszer szórakozni a konditerembe roxanne-nal. 

Egyelőre ennyi, tényleg tanulnom kéne, most is bűntudatom lett, hogy nem Shakespeare-t gépelem, hanem ezt a szart. 

Puszi nektek, meg kitartást.

(Ha találok valami olcsó kategóriás, de jó kamerás mobilt, lehet csinálnék vlogokat, de ilyen összevágott kirándulósfélét, vagy nem is tudom, amúgy.)

28/110 tétel.
Életkedv semmi.
Fáradtan és betegen.

Nem hiszem el, hogy három hónap alatt másodszorra vagyok beteg. Kiköhögöm az életemet, fáj, és ami legrosszabb, egyáltalán nem elegáns, hogy öklendezésig köhögöm magam.

Mélypontomon vagyok, nem tudok tanulni, nem akarok tanulni, aludni akarok, fáradt vagyok, és inkább mangát olvasok egész nap, mintha nem lenne semmi dolgom. Pedig rohamosan fogy az idő, a hónapban már kezdődnek a próbaérettségik, én meg még mindig semmit sem tudok.

Igazából a töritől félek, ott kell az írásbelire is készülni. A társadalomismeretet még mindig nem kezdtem el. Motiválatlan és kimerült vagyok. Nem adtam fel semmit, csak most nem érdekel semmi. 

Most érettségiig nem megyek bulizni, bár őszintén szólva ez nem akadályoz abban, hogy elcsesszem az időmet, az meg, hogy megbetegedtem egyáltalán nem segít. Elalszom minden délután, és mire felébredek már nincs időm semmire.

Mai teendőim (lennének): átnézni a történelmet az Árpád-kor végéig, megtanulni a XX. század szóbeli tételeit, megírni két rövid és egy hosszú esszét, érvelés vázlatot írni, meg még fasz tudja mit felejtettem el. A legrosszabb az egészben, hogy nem, nem én basztam ki magammal (kivételesen), azzal, hogy az utolsó pillanatra hagytam mindent, hanem ezt mind tegnap ill. tegnap előtt kaptam ki feladatnak, mint hétfőre elvégzendők. Várom, hogy lemenjen a jövőhét, és utána hézagosan kelljen bejárnom, mert így csökkenek a tanáraim által elvárt követelmények, és haladhatok úgy, és azzal, ami nekem jól esik.

Most lefekszem aludni, aztán meglátjuk mikor kelek fel, és mire lesz még időm.

Egyébként pedig úgy írnék rendszeresebben ide is meg az incsucsunnára is, csak hát bassza meg mindenki.

Mostanában az a hétvégi programom, hogy csúnyán berúgok. De olyan szinten, hogy a tanulási időmnél is számolok a másnappal.

Nagyban dolgozom ki a tételeket, 26 van kész a 110-ből (és csak három tárgyból szóbelizek), de igazából nagyobb hangsúlyt kéne fektetnem a történelem ismétlésébe. Bele kéne húznom, lényegében a töri az egyedüli érettségi, ahol az írásbeli is ténytudást igényel, és nem elég a logikám, meg a szép körmondataim. Szóval ja, értitek. 

Meg a társadalomismeret projektemmel is haladnom kéne, március elején illene kész lennem egy kérdőívvel, hogy áprilisban, vagy a tavaszi szünetben el tudjam készíteni a kutatásomat. AHJ. Annyira könnyűnek tűnt ez az egész, meg az is, csak hát tudjátok, olyan nehéz rávennem magam bizonyos dolgokra.

DE. Valószínűleg jövőhéttől eljárok kondizni Roxanne-nal, az már valami haladás a tudatos életmódvezetés irányába, bár kicsit szemen köpi, a zabálok mindent amit találok, mert egész nap tanulok életmódomat, amit felvettem. 

Hétvége van, úgyhogy ma megengedem magamnak a pihenést, holnap meglepőmód törizni fogok. 

Nyáron meg, ami már biztos: májusban lemennek az érettségik, utána lesz egy előadáshoz próbahétvégém, aztán pünkösd vasárnap maga az előadás. Utána még a szóbelik előtt lemegyünk Fűzfőre csak úgy csinálni, amit a Balatonparton szoktak az emberek (inni és strandolni, meg fokhagymás lángost zabálni). Június első hetében, lehet a másodikban, nem tudom még nem kaptam behívást, megyek emelt szóbelire, amitől enyhén szólva rettegek. Aztán június 16-án elmegyek Komlóra, 19-én hazajövök, 20-tól szóbelik, 22-én megkapjuk az érettségi bizonyítványt és bankett lesz. Ami gáz, mert 22-től van Vasváron a színjátszó fesztivál, ahol szintén ott kell lennem. De mivel édesanyám szerint illik ott lenni a banketten, ezért úgy tűnik 23-án megyek Vasvárra, hogy miként azt nem tudom, mert a többiek közösen szoktak menni (szép álom lenne, ha megkapnám az autót és túl is élném az utat - most a vonat a legreálsabb). 26-án jövök onnan haza. 29-től pedig VOLT-ozunk (komolyan még mindig a magyar nevek közül örülök a legjobban néhány előadónak). Utána héten meg itthon hagynak egy hétre a szüleim, de nem jelenti, hogy jöhettek kirabolni, mert még mindig van pisztolyunk, amit tudok is használni, és egy kutyám is van, aki pedig imádja az idegeneket, szóval rá nem számíthatok. Mindegy. Utána még júliusban lesz egy előadás Pannonhalmán (apa szerint irtó menő, hogy ott is fellépek), meg majd a ponthatárok, meg szülinapok, meg ilyenek. Értitek ti ezt már, azt hiszem.

Kicsit katyvasz van a fejemben, a nyárra csak akkor gondolok, mikor már nagyon elegem van mindenből (egyre gyakrabban), egyébként meg még mindig tanulok, ha nem mondtam volna.

Ja, és mától bundám és laptopom is van, és a nap is süt, szép az élet!

Na gyerekek, én leadtam a jelentkezésemet, innentől kezdve egy dolgom van; tanulni. Sajnos most tényleg, nincs kifogás.

Olyan szinten túlterhelt vagyok, hogy amikor tudok, akkor alszom. Amikor nem, akkor meg megpróbálok aludni.

A szalagavató szépen lement, a tűzés elég jól, hál'isten a fuldoklási jelenetemről csak azt hitték, hogy bunkó vagyok és röhögök, nem pedig azt, hogy meghalok (pedig én azt hittem), a beszédem is oké volt, azóta is dícsérnek miatta. A bál már neccesebb volt, leestem a lépcsőről esküvői ruhában. Kétszer. Pedig nem vagyok egy Jennifer Lawrence, hiába mondogattam mindenkinek (és ezért hitte mindenki azt, hogy részeg vagyok). A térdem azóta is lila. Sőt. Azóta a másik is. De legalább a torkom már jó, egy hétig beszélni alig tudtam, aztán hétvégén kialudtam, addig meg rekedten és fuldokolva próbáltam túlélni az életemet.

Az érettségi tárgyaimmal kavarnak a tanárok, de kezdem megszokni, és csak makacskodom, mint egy öszvér, más dolgom nem is nagyon van. Ja igen. Tanulni. Lenin is megmondta. Mindegy. A tavalyi évek szerint a legmagasabb ponthatár ahova beadtam a jelentkezésem 460, a legalacsonyabb 390 pont, valahova csak beférek majd. Egy olyan másodikként-harmadikként jelöltnek is már örülnék, mint majom a farkának. Szeretnék irdatlan jól teljesíteni, utána meg pihenni, de rohadt sokat.

Most már amúgy eléggé biztosodik, hogy nyáron VOLT-ra megyünk, főleg, hogyha nem lesz akkor semmi színjátszós dolog beszervezve. Mivel jön megint a Skillet ezért valószínűleg Roxane is jön velem, de azért majd jó lenne még egy-két embert beszervezni, hogy ne kelljen muszájból másokhoz csapódni, mint tehénszarnak a falhoz.

Megosztanám veletek még mi zajlik az életemben, de tényleg tanulok. Anyámék közben néha bőgnek egyet az apa-lánya tánc felvételeken, vagy meghallgatják a beszédemet, illetve elvesztik hivatalos okirataimat, hogy utána idegbetegként rángadozzak itt nagy szkennelések közepette, de hát ezek olyan mindennapiak erre fele, hogy már említeni se kéne.

Bocsánat, hogy egy unalmas fasz vagyok, higyjétek el, ez nekem a legnagyobb átok.

Tisztelt Tanáraink, Szeretteink és Diáktársaink!

Sokat gondolkodtam azon, mit is kellene beleírnom a beszédembe. Mesélhetnék arról, milyen volt hat évvel ezelőtt belépni az iskola kapuján, de bevallom, én már nem emlékszem rá. Adhatnék jó tanácsokat az alsóbb éveseknek, mondhatnék pár megható szót a meghívottaknak. Nem teszem, mert a gimnáziumi éveinket magunk kell megtapasztalnunk, meghatódni pedig volt, és még lesz is alkalma mindenkinek az este folyamán. A múltról se szeretnék beszélni, mert már mindnyájunk figyelme a jövő és a továbbtanulás felé irányul.

Jogosan merül fel tehát a kérdés; miről akar szólni ez a beszéd? A lényegre térek. Dönteni könnyű. Jól dönteni - olykor nehéz. Biztos vagyok benne, hogy a szüleink és tanáraink mindent megtesznek majd azért, hogy feltett kérdéseinkre, felvetődő kétségeinkre mind megtaláljuk a saját, helyes válaszainkat.

A rossz emlékeket pedig - már ha vannak -, az érettségi követelmények és a pontszámítási módszerek idővel majd kiszorítják a gondolataink közül. A legrosszabb esetben is: megszépülnek.

A ma este rólunk szól. Hiszek abban, hogy mindenkinek meg van a maga fehér lapja, amin minden új találkozás, élmény nyomot hagy. Azt pedig állíthatom, hogy a 2015/2016-os tanév végzős évfolyama ott hagyta, és az elkövetkezendőkben ott fogja hagyni tintafoltjait a Bródy fénymásoló papírt helyettesítő, de legalább környezetbarát pergamenjein. Messzinek tűnt, de ma végre mi vagyunk azok, akik itt lehetnek a színpadon, a mi szüleink néznek ránk büszke szemekkel, - és a mi barátaink azok, akik Facebook és Instagram bejegyzéseket fognak rólunk posztolni a napokban.

Szeretném a végzősök nevében megköszönni mindazok munkáját, akik közreműködnek az este lefolyásában, és persze a meghívottaknak, amiért megtisztelnek bennünket jelenlétükkel. Kívánok sok sikert minden évfolyamtársamnak a következő hónapokra, és mérhetetlen türelmet azoknak, akiknek ezen időszak nehéz pillanataiban kell érintkezniük velünk. 

Végezetül szeretnék a jelenlévőknek kellemes estét és jó szórakozást kívánni, a beszédemet pedig egy örök klasszikussal zárni; "legyen tánc"!

Ez a beszédem, amit mikor ez a bejegyzés megjelenik az oldalon már elmondtam a nagyközönség előtt, és épp keringőzök valahol a nagyvilágban. Remélhetőleg nem estem el a cipőmben, nem rekedtem be, nem lett gennyes a torkom, nem lehetett belátni a szoknyám alá, nem vitt le se a KLIK se senki a színpadról, és érthető volt a mondandóm. Ha nem, nem, utána valószínűleg úgyis bebaszok.