28/110 tétel.
Életkedv semmi.
Fáradtan és betegen.

Nem hiszem el, hogy három hónap alatt másodszorra vagyok beteg. Kiköhögöm az életemet, fáj, és ami legrosszabb, egyáltalán nem elegáns, hogy öklendezésig köhögöm magam.

Mélypontomon vagyok, nem tudok tanulni, nem akarok tanulni, aludni akarok, fáradt vagyok, és inkább mangát olvasok egész nap, mintha nem lenne semmi dolgom. Pedig rohamosan fogy az idő, a hónapban már kezdődnek a próbaérettségik, én meg még mindig semmit sem tudok.

Igazából a töritől félek, ott kell az írásbelire is készülni. A társadalomismeretet még mindig nem kezdtem el. Motiválatlan és kimerült vagyok. Nem adtam fel semmit, csak most nem érdekel semmi. 

Most érettségiig nem megyek bulizni, bár őszintén szólva ez nem akadályoz abban, hogy elcsesszem az időmet, az meg, hogy megbetegedtem egyáltalán nem segít. Elalszom minden délután, és mire felébredek már nincs időm semmire.

Mai teendőim (lennének): átnézni a történelmet az Árpád-kor végéig, megtanulni a XX. század szóbeli tételeit, megírni két rövid és egy hosszú esszét, érvelés vázlatot írni, meg még fasz tudja mit felejtettem el. A legrosszabb az egészben, hogy nem, nem én basztam ki magammal (kivételesen), azzal, hogy az utolsó pillanatra hagytam mindent, hanem ezt mind tegnap ill. tegnap előtt kaptam ki feladatnak, mint hétfőre elvégzendők. Várom, hogy lemenjen a jövőhét, és utána hézagosan kelljen bejárnom, mert így csökkenek a tanáraim által elvárt követelmények, és haladhatok úgy, és azzal, ami nekem jól esik.

Most lefekszem aludni, aztán meglátjuk mikor kelek fel, és mire lesz még időm.

Egyébként pedig úgy írnék rendszeresebben ide is meg az incsucsunnára is, csak hát bassza meg mindenki.